Bejegyzések

7. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
 Döbbent csend fogadta Kata történetét. Erre nem lehetett mit mondani, hiszen egyikőjük sem ilyen környezetben nőtt fel. Kornél is csak ült mellette némán és a kezét szorongatta. A fiatal nő reggel neki már mindezt elmondta, mégis fájdalmas volt újra végighallgatni. - Vissza kellett volna jönnöd a laborba – törte meg aztán a csendet Jancsi – szólhattál volna. Kihívtuk volna a rendőrséget együtt. - Igen, igaz – válaszolt komolyan Kata – de annyira megrettentem, és… és mindent elrontottam – az összedőlt toronyra gondolt.  - Na, ne legyen, bogaram most lelkiismeretfurdalásod – szólalt meg ekkor Ignác – a lényeg, hogy most már tudod, ki vagy, kik vesznek körül, és mi történt veled. Azt a tornyot meg fel lehet újra húzni.  Jutka sokáig hallgatott, Kornél tekintetét is kerülte, majd arról kezdett beszélni, hogy tegyenek feljelentést, mert ez mégiscsak emberi élet veszélyeztetése, amit Lajos művelt, és arról, hogyan kell távoltartási végzést kérni. Csak nagyon hosszú idő múlva n...

6. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
 Szorongva nézte végig a videókat, amiket Jerkó előző nap letöltött. A gyomra görcsbe rándult, amikor látta magát rongybabaként lehullani a toronyról, aztán mikor egy videón meglátta a férfi képét, aki mindezért felelős volt, önkéntelenül simult Kornélhoz. Barátja ott ült mellette, átkarolta.  - Mutasd meg nekik – bíztatta, mire elővette a vörös könyvet és kinyitotta annál az oldalnál, ahol reggel Kornélnak is. A könyvben az egyik oldalon grafitcerizával készített rajz szerepelt, saját rajza évekkel korábbról egy nagy kerek arcról, vastag tokával, krumpliszerű, formátlan orral, erős szemöldökcsonttal és kissé ferde szájjal.  - Ő volt az? – kérdezte reggel a fiatalember, mire bólintott. Kornél most is hosszan nézte a rajzolt képet. - Jóval idősebb lehet nálam is – mondta végül, mire bólintott. Kornél a húszas évei végén járt. - Negyven körül lehet – válaszolt. - Ő volt az? – tette fel most ugyanezt a kérdést Jutka, mire ismét bólintott.  - Lajos. Lajosnak hívják – vál...

5. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
 - Emlékszem – mesélte most Kornél a saját szemszögéből – megijedtem, amikor egyszer csak összecsuklottál. Még épp el tudta kapni, mielőtt elvágódott volna a kőpadlón. Ott guggolt vele az ölében, finoman ütögette az arcát, többször megrázta, próbálta magához téríteni, amely végül sikerült.  - A teszt – suttogta a lány, mire szó nélkül felemelte, kivitte a nappaliba és lefektette a kanapéra, aztán visszament a tesztért. - Drágám, nem vagy terhes – mutatta neki a negatív eredményt pár perc múlva, mikor már teljesen öntudatánál volt. Csak azt látta, teljesen kétségbeesett – De ha az lennél, is megoldanánk. Erre barátnője kiborult. - Kornél, én el akarom végezni az egyetemet és te azt mondtad, nem akarsz gyereket! – megint kiabált.  Nem, valóban nem tervezett addig családot alapítani, amíg anyagilag nem áll helyre, nem lábal ki a kölcsönből. De ez nem jelentette azt, hogy ha Katával mégis összejönne, akkor nem vállalná a picit.  - Megoldanánk azt is – nyugtatta. Kata akk...

4. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
 A szokásuk, hogy Kornél minden orgazmus után magához ölelte, abból az időszakból származott, amikor még csak pár hete szeretkeztek. Egy délután teljesen feldúlva állított be a barátjához.  - Mi történt? – kérdezte a férfi nagy szemekkel, mert látszódott rajta, valami nincs rendben. A könnyeivel küszködve kapkodott levegő után, először képtelen volt megszólalni. - Kicsikém, mi a baj? – húzta Kornél a kanapéhoz. A lány levegőt vett. - Azt mondtad… - nyögte, de ekkor már folyni kezdtek arcán a könnyek – azt mondtad, vigyázol rám. Azt mondtad, nem leszek terhes… Hazudtál! Kiabált. Kijátszva, becsapva érezte magát, patthelyzetbe került. Barátja megígérte, hogy minden rendben lesz, hogy nem lehet terhes, és mégis az lett. Hogy fog ő terhesen egyetemre járni, és mi lesz a kisbabával, ha megszül? Laknia nincs hol, megélnie nincs miből, haza pedig nem megy abba a földi pokolba, ahonnan elmenekült. Hiszen mi várna rá? Az apja agyonverné, amiért egy házasságon kívül fogant gyermeket vis...

3. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
 Kata hosszan mesélt, ő pedig türelmesen hallgatta. Csak ölelése fonódott olykor szorosabbra, amikor barátnője a bántalmazásokról mesélt. Aztán ott, valahol a középiskolás évek végénél, ahol érezte, talán itt léphetett be Lajos Kata életébe, a lány elhallgatott, kezét a hasára tapasztva, fájdalmasan felnyögött. - Nagyon fáj? – kérdezte, miközben ő is rátette meleg kezét Kata hasára.  - Ennyire nem szokott – suttogta. – Azt hittem, jobban hat a görcsoldó. - Vérzel is? Kata a fejét rázta. Az első nap soha nem vérzett, csak görcsölt, ő pedig ezeken az első napokon sokszor csillapította már kedvese fájdalmait érintéseivel.  - Szeretnéd, ha segítenék? – kérdezte – Ahogy máskor is szoktam. Kata nézte egy ideig – nem volt biztos benne, tudja, mire gondol – de barátnője aztán bólintott. Kornél a hüvelymasszázst egy korábbi barátnője révén ismerte meg. Aztán volt nő, akinek bejött, volt olyan, akinek nem, Kata viszont fogékony volt rá. A lánnyal nagyon lassan indult be a szexuális...

2. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
 Mindenki elment. Ignácnak Jancsi ajánlott erre az éjszakára szállást, a férfi pedig már a tekintetükből is értette, Katának és Kornélnak szüksége van az egyedüllétre.  Kata fáradtan feküdt az ágyban. Nem gondolta volna, hogy ilyen váratlanul jön meg a havi vérzése, és ilyen görcsök közepette. Nem is mostanra várta, napokkal későbbre, de Jutka mondogatta neki, biztos a felfázás zavarta meg a ciklust. Kornél ekkor jött vissza a házba, miután mindenkit kikísért. Mellé heveredett, szó nélkül nézte őt, közben a vállait dörzsölgette. Aztán mikor látta bizalmat sugárzó tekintetét, homlokon csókolta, aztán puszit lehelt a szemére, orrára, majd csókolni kezdte.  Átkarolta a férfi nyakát, élvezte a hosszú, forró csókokat. Csak mikor Kornél szája a nyakát kezdte kényeztetni, érezte, ő még nem képes a szexre, pedig most, hogy tudta, ki öleli magához, ő is nagyon kívánta. - Kornél – suttogta – én még nem… Nekem ez még nem… Zavarba jött. Mindig zavarba jött, ha el kellett utasítania a...

1. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

Kép
  Jutka csendesen ült hazafelé Jancsi mellett a kocsiban. Nem teljesen így képzelte a mai napot. Látták a hátsó ajtóból, Kornél ölben hozza ki a műhelyből Katát, aki a nyakába kapaszkodva mosolygott. A férfi aztán nevetve megpörgette az udvaron. Az ajtón belépve Kata megszólalt: - Tegyél le, kedves, tudok járni. Csak álltak Jancsival és Ignáccal, nézték a lányt, aki más volt, mint fél órával korábban, de aki most pont olyan volt, mint amilyennek megismerték. Szelíd arcán finom mosoly ült. - Kata? – lépett hozzá tétován. - Én vagyok – válaszolt a lány – most már tényleg én vagyok. Boldogan ölelte magához. - Nem Kornél tette – mesélte Kata valamivel később, mikor már elment mosdóba, és vett be görcsoldót, magnéziumot.  - De azt mesélted nekem, veszekedtetek – sóhajtotta, mert ő még mindig nem volt meggyőződve Kornél ártatlanságáról. A kanapén ültek, ő Kata egyik oldalán, Kornél a másikon. A férfi kipirult arccal szorongatta Kata kezét, és mikor a lány kérően ránézett, ő kezdett ...