4. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

 A szokásuk, hogy Kornél minden orgazmus után magához ölelte, abból az időszakból származott, amikor még csak pár hete szeretkeztek. Egy délután teljesen feldúlva állított be a barátjához. 

- Mi történt? – kérdezte a férfi nagy szemekkel, mert látszódott rajta, valami nincs rendben. A könnyeivel küszködve kapkodott levegő után, először képtelen volt megszólalni.

- Kicsikém, mi a baj? – húzta Kornél a kanapéhoz. A lány levegőt vett.

- Azt mondtad… - nyögte, de ekkor már folyni kezdtek arcán a könnyek – azt mondtad, vigyázol rám. Azt mondtad, nem leszek terhes… Hazudtál!

Kiabált. Kijátszva, becsapva érezte magát, patthelyzetbe került. Barátja megígérte, hogy minden rendben lesz, hogy nem lehet terhes, és mégis az lett. Hogy fog ő terhesen egyetemre járni, és mi lesz a kisbabával, ha megszül? Laknia nincs hol, megélnie nincs miből, haza pedig nem megy abba a földi pokolba, ahonnan elmenekült. Hiszen mi várna rá? Az apja agyonverné, amiért egy házasságon kívül fogant gyermeket visz haza. A kisbabát… azt meg egyenesen földhöz csapná. Olyan jól érezte magát az elmúlt pár hétben Kornéllal, már-már kezdett hinni benne, hogy talán neki is jut egy kis boldogság…

- Kornél terhes vagyok – nyögte.

- Honnan tudod? – jött a váratlan kérdés, ő pedig nézett kikerekedett, vöröslő szemekkel. Honnan tudja? Hát nem egyértelmű? Ha annyire jártas a női test dolgaiban, mint ahogy eddig mutatta, akkor tudnia kell. Minek kérdezi?

- Másfél hete meg kellett volna jönnie, és sehol nincs! Elmaradt! – kiabálta kétségbeesetten, közben folytak az arcán a könnyek, amelyeket szégyellt. Az apja nem tűrte a könnyeiket. A verést így is-úgy is el kellett nekik viselni, de ha még mertek hozzá sírni, akkor csak rosszabb volt. Nézte a vele szemben ülő elkomorult férfit. Mi lesz, ha most majd megüti, hiszen eddig soha nem engedett meg vele szemben ilyen hangnemet. Kornél felé nyúlt, mire megrettent. Most megüti, hiszen kiabált vele, egy férfival nem lehet kiabálni.

- Ne bánts! – nyögte elhalóan.

- Dehogy bántlak! – tette barátja kezeit a karjára, arcán zavartság ült. Ütés helyett simogatni kezdte, amitől először zavarba jött. Hát nem bántja? – Kata, csináltál terhességi tesztet?

Kezével törölte meg az orrát, nem volt nála zsebkendő, mire a férfi felállt, majd nemsokára egy csomag papírzsebkendővel jött vissza. Nézett Kornél nagy barna szemeire, gondolkodott. Jutka mondott valamit erről is, de mit? Annyi mindenről beszélt neki, amikor felvilágosította. Megrázta a fejét.

- De hát elmaradt, Kornél. Nem vérzek, ez csak azt jelentheti.

Párja arcán megjelent az elnéző mosoly, amellyel akkor nézett rá, ha valami olyat nem tudott, amit más korabeli nők igen.

- Kicsikém – szerette, ha így szólította. Volt ebben a megszólításban valami védelmező – kérlek, nyugodj meg! Soha nem voltál még előttem mással. Ha nem mondod is rájövök, hiszen annyira egyértelmű volt. Szerintem nem vagy terhes, csak az együttlétek megzavarták a havi ciklusodat. De tudod mit? Elszaladok a patikába, hozok egy tesztet, és megnézzük együtt, mi a helyzet, jó? 

Bólintott. Annyira megrémült, hogy ha akkor a srác azt mondja, elviszi abortuszt csináltatni, abba is szó nélkül belemegy, csak terhes ne legyen. 

Fél óra múlva zavartan pisilt egy papírpohárba, amit Kornél adott neki. Amikor a férfi a kezébe adta a dobozt, idegesen szorongatta, végül bevallotta, nem tudja, hogyan kell használni. Utoljára ennyire esetlennek női dolgok terén akkor érezte magát, amikor Jutkánál meglátta a tampont és megkérdezte, mire való. Ha nem Jutka a szobatársa, aki annyira elfogadó minden tapasztalatlanságával, gyermeki dolgaival, más rég kiutálta volna őt a szobából. Ekkor hasonlóan érezte magát. Kornélnak eddig tetszett az ártatlansága, de csak idő kérdése, mikor lesz majd a terhére, hogy a saját testével ennyire nincs tisztában.

Remegett a keze, amikor letette a poharat a mosdókagyló szélére. Sápadtan nézte a műanyag tesztet a papírcsíkkal, amelyen két vonal fogja jelezni, hogy terhes, mellette a kis műanyag pipettát. Ilyet utoljára a középiskolában kémiaórákon látott.

- Csináljam én? – kérdezte barátja, látva, hogy képtelen felvenni a pipettát. Bólintott, mire a férfi felszívta a vizeletet a vékony kis csőbe, majd két cseppet a teszten megadott helyre csepegtetett. Nézte, ahogy a vizelet lassan felkúszik a papíron, nézte, ahogy megjelenik az első csík, közben érezte, végtagjaiból lassan elpárolog az erő. Ennyi volt. Kár volt hiú ábrándokat szőnie, hogy neki különb élete lehet, mint ami otthon várt rá. Neki is ugyanaz lesz a sorsa, mint minden nőnek. Szülni és tűrni mindent, amit egy asszonynak el kell tűrnie: szemrehányásokat, verést, megalázást, közben végezni a házimunkát, nevelni a gyerekeket, elviselni, hogy a férfi a kenyérkereső, mert egy nőnek nem lehet iskolája, nem lehet egyeteme, nem lehet munkája, amiből önálló lehet. Érezte fejében a vér lüktetését. A csík, az egyszem vörös csík homályosodni kezdett, majd még hallotta Kornélt, ahogy a nevét mondja, de azt már nem látta, kipirosodott-e a második csík is a teszten. Minden elsötétült előtte.