2. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

 Mindenki elment. Ignácnak Jancsi ajánlott erre az éjszakára szállást, a férfi pedig már a tekintetükből is értette, Katának és Kornélnak szüksége van az egyedüllétre. 

Kata fáradtan feküdt az ágyban. Nem gondolta volna, hogy ilyen váratlanul jön meg a havi vérzése, és ilyen görcsök közepette. Nem is mostanra várta, napokkal későbbre, de Jutka mondogatta neki, biztos a felfázás zavarta meg a ciklust. Kornél ekkor jött vissza a házba, miután mindenkit kikísért. Mellé heveredett, szó nélkül nézte őt, közben a vállait dörzsölgette. Aztán mikor látta bizalmat sugárzó tekintetét, homlokon csókolta, aztán puszit lehelt a szemére, orrára, majd csókolni kezdte. 

Átkarolta a férfi nyakát, élvezte a hosszú, forró csókokat. Csak mikor Kornél szája a nyakát kezdte kényeztetni, érezte, ő még nem képes a szexre, pedig most, hogy tudta, ki öleli magához, ő is nagyon kívánta.

- Kornél – suttogta – én még nem… Nekem ez még nem…

Zavarba jött. Mindig zavarba jött, ha el kellett utasítania a férfit, pedig Kornél mindig értette a finom reakciókat is, és soha nem erőltetett semmit.

- Tudom – suttogta a férfi – tudom – közben belecsókolt a dekoltázsába – csak olyan jó végre érezni téged. Biztos mindenre emlékszel? Ránk is? Kettőnkre?

Bólintott. Emlékezett az első mosolyra, az első puszira, az első érintésre, az első csókra és az első együttlétre is. Arra, amikor Kornél megkérte, költözzön hozzá, és arra is, amikor ez megtörtént. Ott állt két utazótáskányi holmijával a kollégium bejáratánál, és idegesen feszengve várta Kornélt, aki perceken belül befutott egy közel tizenöt éves ezüstszürke autóval, aminek erősen zörgött a borítása. A hallgatók röhögtek, a lányok, akik látták, fintorogtak. Csak ő lépett oda hozzá széles mosollyal, és csókolta meg kedvesét lelkesen, mert őt nem az érdekelte, mivel jött, hanem hogy eljött elé, és együtt mennek haza, egy új otthonba, ami most már az övé is lesz. A férfi bepakolta a holmijait a csomagtartóba. 

– Csak ennyi? – kérdezte – Gondoltam, eljövök a furgonnal, hátha egy egész gardróbot hozol.

Nevetett, Kornél csintalan tekintete figyelte a reakcióját, és amikor látta, értékeli a humort, ő is nevetett, közben a férfi elővette az emelőt és a szerszámosládát, majd befeküdt a kocsi alá, ő pedig odaült mellé a padkára.

- Katám, ideadnád a tizennégyes villáskulcsot? - kikereste, majd átnyújtotta. Nemsokára a férfi visszaadta neki, és kért egy tizenketteset, mert a tizennégyes nagy lett. Ezt is adta. Ezek után morgás hallatszott, Kornél szidta a csavart rögzítő anyát, amely végül kettétörve pattant az ő lába elé a betonra. Eközben nála előkerült a vörös kötet, amibe rajzolni kezdte Kornél kocsi alól kilógó hosszúkás, farmert és sportcipőt viselő lábait. A férfi anyacsavart kért, erre visszakérdezett, hányast szeretne, majd kikereste a megfelelő számot. A lógó, menet közben rezgő oldallemezt ketten rögzítették. Kornél kibújva a kocsi alól elégedetten szorította meg a kezét.

- Hát nem gondoltam volna, hogy ez a szép, hallgatag lány nem csak rajzolni, festeni és számolni tud ilyen jól, de még autót szerelni is. 

Erre a dícséretre elnevette magát, szabadkozott, á, ő nem tud ennyit mindent, de Kornél ezek után minden ismerősüknek elmondta, neki milyen sokrétű barátnője van. A férfinak nem mesélte el, annak idején apjuk odafogta őket, ha bármit javítani, szerelni kellett. Abba a házba mesterember nem vagy csak nagyon ritkán járt, mindent az apja próbált karbantartani, ők meg ott álltak a nővérével segítségnek. Ezt szerette az apjában, ha javítani kellett. Akkor mindig józan volt, igaz a cigi akkor is ott lógott a szájában, folyamatosan szentségelt, aztán szólogatott le székről, létráról, hogy mit adogassanak föl neki, így hamar megtanulta minden szerszám nevét.

- Kicsikém, el tudod mesélni, mi történt? – kérdezte most Kornél a karjaiban tartva, visszahozva őt a jelenbe. El, de el akart mesélni most már mindent; a múltat is, amiről eddig nem mert szólni. Kornélt annyira megszerette az elmúlt hónapokban, hogy nem akarta ezt a szép kapcsolatot elrontani a múltjával. Félt, hogy talán a férfi nem értené meg a gyerekkorát, vagy nem kellene neki az apja dolgai miatt. Mély levegőt vett, aztán Kornél mellkasához simulva elkezdte mondani. Mindent, ami eszébe jutott, mert tudta, hogy ezek után el kell mondania, honnan jött, legalább neki, aki a legjobban szerette.