1. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

 Jutka csendesen ült hazafelé Jancsi mellett a kocsiban. Nem teljesen így képzelte a mai napot. Látták a hátsó ajtóból, Kornél ölben hozza ki a műhelyből Katát, aki a nyakába kapaszkodva mosolygott. A férfi aztán nevetve megpörgette az udvaron. Az ajtón belépve Kata megszólalt:

- Tegyél le, kedves, tudok járni.

Csak álltak Jancsival és Ignáccal, nézték a lányt, aki más volt, mint fél órával korábban, de aki most pont olyan volt, mint amilyennek megismerték. Szelíd arcán finom mosoly ült.

- Kata? – lépett hozzá tétován.

- Én vagyok – válaszolt a lány – most már tényleg én vagyok.

Boldogan ölelte magához.

- Nem Kornél tette – mesélte Kata valamivel később, mikor már elment mosdóba, és vett be görcsoldót, magnéziumot. 

- De azt mesélted nekem, veszekedtetek – sóhajtotta, mert ő még mindig nem volt meggyőződve Kornél ártatlanságáról. A kanapén ültek, ő Kata egyik oldalán, Kornél a másikon. A férfi kipirult arccal szorongatta Kata kezét, és mikor a lány kérően ránézett, ő kezdett el mesélni. 

Elmesélte azt a bizonyos műhelyben zajlott vitát, amely Jutkát nem hagyta nyugodni. Kornél korábban nem érezte szükségét, hogy ezekbe a magánéleti vitákba beavassa Jancsiékat vagy akár az apját, de le akart tisztázni mindent, és szerette volna, ha végre Jutka sem egy pszichopatát lát benne, aki terrorizálja, veri és elrabolja a saját barátnőjét. 

Szeretett volna fém erősítéseket a toronyba, de Kata ragaszkodott a tiszta fa megoldáshoz, mint a korabeli őrtoronynál. 

- De, Katám, biztos használtak valamilyen fémet – mondogatta – hiszen a kardokat, vérteket is fémből készítették.

- És volt nekik akkus csavarozógépük is – nevetett a lány. Elmosolyodott.

- A szeget csak ismerték.

Kata magyarázta, lehet, így volt, de ennek az épületnek a maradványaiban a régészek egyáltalán nem találtak fémet, ő pedig szeretne korhű maradni. Nem örült. Sokáig járkált a műhelyben, dörzsölgette a fejét, olykor feszülten beletúrt a hajába, majd leült a munkapad mellé és dobolt az ujjaival. 

- Meg tudod tervezni a kötéseket, hogy azok biztonságosan tartsanak? – kérdezte végül barátnőjét. A lány gondolkodott egy ideig, majd bólintott. Megbízott benne? Félt, és nem azért, mert ne tartotta volna Katát jó tervezőnek, de mindig adódhatnak olyan tényezők, amiket még a legjobb szakember sem vesz számításba. Végül belement ebbe a megoldásba azzal a feltétellel, hogy amíg ő nem hagyja jóvá a terveket, addig nincs kivitelezés. A toronyra sem teheti föl senki a lábát, amíg ő azt nem mondja, biztonságos. Kata háromszor tervezte át a saját munkáját és mikor másodszorra adta neki vissza, mert gyengének találta az ékeket, a lány kiborult. 

- De jó az elv, Kornél! – kiabálta a sírás határán – Elméletileg megáll és tart.

- Igen, de csak elméletben – válaszolta türelmesen. Régóta dolgozott asztalosként, mindig masszív bútorokat készített, olyat, amelyek kiállják az idő próbáját. – Kicsikém, ezen a tornyon emberek fognak föl-le szaladgálni, nem fegyverrel, nem páncélban, mint egykor, de akkor is emberek, akik alatt nem dőlhet össze az építmény. Ezt úgy kell megépíteni, hogy biztos lábakon, biztos alapon álljon. Nem bízhatjuk az emberek épségét a véletlenre. Értesz engem?

- Na, hát ennyi volt az a családon belüli erőszak – szögezte le Jutkára nézve. Kata bólintott, majd Jutka kezére tette saját kezét. 

- Higgy neki, Jutka, így volt. Soha nem bántana.

A fekete hajú nő hol egyikükre nézett, hol a másikukra, majd bólintott, aztán megszólalt.

- De ha nem Kornél döntötte fel a tornyot, akkor ki?

Kata maga elé nézett, arca elkomorult, mire Kornél bíztatóan megsimogatta a hátát. A lány végül mély levegőt véve megszólalt. 

- Lajos – mondta – Lajos volt az. 

Ezek után záporoztak a lány felé a kérdések, aki egy ideig hallgatta őket, aztán finoman kérte, beszéljenek erről inkább holnap. Szeretett volna Kornéllal kettesben maradni. Ő nem akart tágítani. Eddig rágódtak a történteken, erre most, amikor elég lenne pár mondatban mindent összefoglalnia, elküldi őket! Keményem sorolta az okokat Katának, beszélt a rendőrségi feljelentésről, amelyet mielőbb meg kell tenniük, mire Jancsi egyszer csak közbeszólt.

- Jutka, hagyd őt! Holnap visszajövünk, és megbeszélünk mindent. 

Duzzogva jött el.