Családi köt-elé(k)g

  Jutka csendesen ült hazafelé Jancsi mellett a kocsiban. Nem teljesen így képzelte a mai napot. Látták a hátsó ajtóból, Kornél ölben hozza ki a műhelyből Katát, aki a nyakába kapaszkodva mosolygott. A férfi aztán nevetve megpörgette az udvaron. Az ajtón belépve Kata megszólalt: - Tegyél le, kedves, tudok járni. Csak álltak Jancsival és Ignáccal, nézték a lányt, aki más volt, mint fél órával korábban, de aki most pont olyan volt, mint amilyennek megismerték. Szelíd arcán finom mosoly ült. - Kata? – lépett hozzá tétován. - Én vagyok – válaszolt a lány – most már tényleg én vagyok. Boldogan ölelte magához. - Nem Kornél tette – mesélte Kata valamivel később, mikor már elment mosdóba, és vett be görcsoldót, magnéziumot.  - De azt mesélted nekem, veszekedtetek – sóhajtotta, mert ő még mindig nem volt meggyőződve Kornél ártatlanságáról. A kanapén ültek, ő Kata egyik oldalán, Kornél a másikon. A férfi kipirult arccal szorongatta Kata kezét, és mikor a lány kérően ránézett, ő kezdett ...