30. rész A jóllakottságtól kába álom zuhant rá. Kata álmában szürke vizet látott maga előtt, jégdarabokat, amelyek lassan kezdték elnyelni. Kapálózott, nyöszörgött, olykor csapkodott. Ismerős simogatást érzett, csendes, érces hangot, amely nyugtatgatta, később erős, határozott, suttogó hangot, amelyhez nem társult érintés. Nem tudta, mikor ébredt, de a szobában sötét volt, és megint riadtan nézett körbe. Nem tudta, hol van, és most ismét érezte a mellkasába kúszó rettegést. Lehet hazudtak neki. Lehet, amíg aludt, elvitték valahová? Ahogy felkönyökölt, egy kéz ért a vállához. - Kata, nyugodj meg! Jancsi vagyok. Kapcsolok villanyt, jó? Bólintott, mire a sarokban sárga fényű állólámpa színezte sárgásra a szobát. Abban a nappaliban volt, ahol előzőleg ébredt, abban a melegítőben, amit Jutka segített neki felvenni. Vele szemben látta a kályhát, benne a vörös lángokat, és érezte a felé áramló meleget. Jó volt itt. - A többiek? – kérdezte rekedten, miközben felült. Ja...