9. rész - Családi köt-elé(g)k (II.) - Zörej az ablakon

 Kata ott állt a szülei házában. Érezte a konyha megszokott, zsíros szagát, amely keveredett a hátsó udvarból jövő állatok szagával. Nem tudta, mikor jött be ide. Csak állt az előszobában és figyelte, amint Lajos kisétál az ajtón. Már rendszeresen járt hozzájuk vasárnapi ebédre. Az asztalnál többször mert az ételből, és amikor megnézte, ő mennyikét szed magának, megállapította:

- Ez legalább nem fogyaszt sokat.

- Mi nem tartunk asszony hizlaldát – jelentette ki az apja büszkén. Bőghetnéke támadt, hiszen evett volna többet, legalább egy kicsivel többet… A férfi jóllakott, majd megtörölte zsírtól csöpögő száját a tenyerével, aztán felállt és elment. Ő pedig állt rettegve, mert az esküvő ideje egyre közeledett, és nézte ezt az alakot kidöcögni a kapun. Undorodott tőle.

- Na ez majd meghág, mint ahogy a disznókat szokták – lökte neki oda az apja még a konyhában ülve, miközben rágyújtott egy cigarettára. Ekkor úszott elé a disznóól képe. Látta, hogyan zajlik a párzás, micsoda erővel és visítással, és ekkor kúszott be a gondolatai közé a kép magáról és Lajosról. Látta magát négykézláb állva, mögötte a disznóhasú Lajossal, és látta maga előtt, mint fogja a labor mögött mindkét kezét, erősen, mert vinni akarja magával. 

- Ne! Ne! – kiáltozott keservesen. Elrántotta a kezét, csapkodott, mire egy erős kéz ért a vállához és finoman megrázta.

- Kata! Édes, mi a baj?

Felnézett, levegő után kapkodott, a kislámpa sárga fényénél még mindig homályosan látott. Érzett a halántékán egy érintést, amelyre egész teste összerándult. Ne! Hozzá, ne érjenek! Úgy ne!

- Kicsikém, én vagyok! – hallotta az ismerős hangot.

- Kornél? – suttogta. Itthon van? Csak álmodott az előbb? Behunyta a szemét, mélyeket lélegzett. Érezte az ágy illatát, a friss ágyneműjét, amelynek mindig jó öblítő illata volt, Kornél enyhe fenyőillatát. Itthon van, tényleg itthon vele. Ekkor megérezte homlokán a férfi simogatását, mire ismét felnézett.

- Jól vagyok – mondta csendesen.

- Biztos ne hozzak semmit? – kérdezte kicsit később Kornél a fali lámpa lágy, meleg fényénél törökülésben ülve– Teát, tejet?

A fejét rázta, nézte a barátját. Megnyugtatta a jelenléte, és ez most elég is volt. A férfit már az első hónapokban is gondoskodó természetnek ismerte meg, de az elmúlt napokban annyi figyelmet és törődést kapott tőle, amelyről nem gondolta, hogy ennyi szeretet és kedvesség beleférhet egy emberbe. 

- Kornél, ugye veled maradhatok? – kérdezte váratlanul. Talán az álom okozta, talán az elmúlt napok eseményei, talán mégsem tért vissza minden emléke, de egy pillanatra elbizonytalanodott abban, ő valóban itt él, és jogosan mondhatja ezt a házat a saját otthonának. A férfi hosszan nézte, elsőre nem értette a kérdést, aztán egyszer csak kapcsolt.

- Ó, te drága – sóhajtotta, miközben belehúzta az ölébe – hát ennyire felzaklatott a múlt sebeinek feltépése? Persze, hogy velem maradsz, hiszen ez a te otthonod is.